|
Az "Igyunk (vizet) Juditra!" kampány szakmai háttéranyagát az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület és a Magyar Ergonómiai Társaság Juditjai állították össze. Ebben bemutatjuk a folyadékfogyasztás jelentőségét és tennivalókat, ami különösen hasznos lesz a nyári hónapokban.
Kapcsolat és info: met@dsgi.hu
"Igyunk (vizet) Juditra" plakát letöltése: ITT
Vízháztartásunk
Az ember testtömegének nagyjából kétharmada víz. Egy 70 kg tömegű személy teste körülbelül 40 liter vizet tartalmaz, melyből 28 liter a sejtekben, 8 liter a sejtek közötti térben, 4 liter a véráramban van. A szervezet egészséges működéséhez a véráramban levő mennyiségnek közel állandónak kell lennie, hogy a sejtekhez a tápanyagot, a sejtektől az anyagcseretermékeket megfelelően tudja szállítani. Ebben a többi vízmennyiség tartályként vesz részt: pótolni tudja a hiányzó mennyiséget, illetve felveszi a felesleget.
A szervezetbe a víz a táplálékainkkal, valamint a folyadékokkal jut be, és vizelet, valamint érzékelhetetlen párolgás és verejték formájában távozik. A vizelettel és az érzékelhetetlen párolgással egészséges szervezetből közel állandó vízmennyiség távozik, azonban a környezeti hőmérséklet emelkedésével a verejtékezéssel nagy mértékben nő az elvesztett víz mennyisége. A szervezet folyadékegyensúlyát akkor őrizhetjük meg, ha a bevitt vízmennyiség megegyezik az elvesztett víz mennyiségével. Egészséges veseműködés és átlagos környezeti hőmérséklet esetén ez napi 1,5-2 liter folyadék bevitelét jelenti. Ez a folyadékigény meleg időben akár kétszeresére növekedhet.
A szervezetben levő vízmennyiség szoros kapcsolatban van a vízben oldott sók mennyiségével, elsősorban a nátriumkoncentráció jó mutatója a szervezetben levő víztartalomnak. A szervezet a teljes folyadéktartalmát, ezzel együtt a vér nátriumkoncentrációját igyekszik állandó szinten tartani.
A vízhiány hatásai
Amennyiben a folyadékveszteség például a meleg következtében fellépő verejtékezés miatt tartósan meghaladja a bevitt víz mennyiségét, a szervezet kiszáradása következhet be. A folyadékhiány első lépésben az agy szomjúságérző központját ingerli, emiatt többet iszik az ember. Amennyiben a folyadékbevitel nem tud lépést tartani a veszteséggel és emelkedik a vér nátriumkoncentrációja, aktivizálódik a szervezet sejten belüli víztartalma a véráram víztartalmát emelve. Ennek következtében azonban a sejtek a vízveszteség miatt zsugorodni kezdenek és működésükben zavarok állnak be. A kiszáradásra legfogékonyabb sejtek közé tartoznak az agysejtek, ezért a kiszáradás egyik fő jeleként jelentkezik a tudatzavar, mely kómáig fokozódhat. A verejtékkel só is távozik a szervezetből, emiatt nem tud a szükséges mennyiségű víz a vérbe jutni, így a vérnyomás csökken, ez szédülést okoz. A víz- és sóveszteség további fokozódása a vérnyomás olyan mértékű csökkenését idézheti elő, amely ájulást okozhat, valamint az agy, a vesék és a máj károsodásához vezethet.
Tünetek -
Kezdeti: Fejfájás, izomrángások, váratlan fáradtság
-
Fokozott: hőguta, hőkimerülés, szokatlan viselkedés pl. szédülés, hányás, gyengeség, gyors pulzus, erős izzadás vagy kiszáradt bőr.
A fokozott tünetek azonnali orvosi beavatkozást igényelnek. Mit tegyünk?
Az enyhébb vízhiány esetén víz ivása elegendő lehet a kiszáradás megelőzésére, azonban a nagyobb fokú víz- és sóhiány esetén a sók (elsősorban a nátrium és a kálium) pótlását is biztosítani kell. Ehhez ideális az úgynevezett izotóniás sóoldat (0,9 %-os nátrium-klorid tartalmú vizes oldat) lenne, azonban kellemetlen íze miatt senki nem fogyasztja szívesen. Az ásványvizek sótartalma - különösen a szén-dioxiddal dúsítottak - a verejtékkel elvesztett sót is pótolja, és ízét is kellemesnek érezzük. Abban az esetben, ha a vérnyomás olyan mértékben lecsökken, ami sokkot okozhat, egészségügyi ellátás szükséges: általában intravénás nátrium-klorid oldattal javítják a kiszáradt személy állapotát.
Elsősegélynyújtás: -
Mentők értesítése (tel: 104)
-
Az áldozat "hűvösre tétele" (a jó értelemben)
-
Ruházat könnyítése
-
Vízzel itatás, ha eszméleténél van az áldozat és nem szédül
-
Az áldozat letörlése és permetezése vízzel
A meleg káros tüneteit mutató személyeket soha nem szabad hazaküldeni, vagy magukra hagyni orvosi ellenőrzés nélkül!
|